top of page

Egy marék ezüst a kerekek alatt…

  • Bilek Ferenc
  • jún. 18.
  • 4 perc olvasás

Az Ipoly völgye felé ívesen lefutó hegylábakat számtalanszor megcsodáltuk már, nehéz lenne eldönteni, hogy a május vagy az október a szebb errefelé.

Ipolytölgyes és Ipolydamásd között megkapóan szép folyószakaszon gyönyörködhetünk az erdei és vízi világ találkozásában. Néhol szigeteket kerülgethetünk kenunkkal, miközben illatos kaszálóréteket hagyunk magunk után. Jégmadarak surrannak kergetőzve, néhol a nagyvadak által kifürdött, kidagonyázott partszakaszok, és a hód jelenlétének bizonyítékai mindenütt.

„Ma már sajnos hiába keresnénk a vízimalmok sorát az Ipoly mentén, és az áruszállító bárkák, tutajok sem szelik már a vizét, de ez még a XXI. században is változékony, folyton-folyvást megújuló paradicsomi állapot.”
A Börzsöny lankái alatt kanyargó Ipoly – ezen a vidéken egykor királyok vadásztak.
A Börzsöny lankái alatt kanyargó Ipoly – ezen a vidéken egykor királyok vadásztak.

A királyok kedvelt vadászhelye


Bár évről évre megfordulunk errefelé, de sejtelmünk sem volt róla, hogy a kilenc évszázad fordulatos történelmére emlékező település fölött letűnt idők tanúja, egy hajdani királyi vadászkastély romjai is megbújnak a bozót rejtekében.

„Nem csak minket, de nálunk sokkal finomabb (és hatalmasabb) embereket: Károly Róbert, I. Lajos és Zsigmond királyainkat is lenyűgözték a vadban-halban gazdag vidék szelíd lankái.”

A damásdi vár központi lakótornyának maradványai, miután a BozótBrigád és önkéntesei kiszabadították a bozót fogságából.
A damásdi vár központi lakótornyának maradványai, miután a BozótBrigád és önkéntesei kiszabadították a bozót fogságából.

Megőrizni a múltat a jövőnek

A múlt emlékezete, a közel háromszáz évig tündöklő vár maradványa immár négy évszázada az enyészeté.

„2026-ot írunk, éppen itt az ideje, hogy felfedjük az elfeledett központi torony falait, hogy ezáltal megőrizhessük a múltat a jövőnek.”

Egy alulról kezdeményezett összefogásban az a lelkesítő, amikor nem kell sokkal több, csak egy kezdő lökés, egy kis szikra, és az érdeklődés és tenni akarás elindít egy reményteli folyamatot olyan emberekben, akikben eddig is meg volt erre az igény, de most egymásra találtak ebben.


BozótBrigád-első epizódja a Filmdzsungel YouTube-csatornáján

Egy közösség a várért


Az Aktív Magyarország, a Husqvarna Magyarország, a Hilti Hungária csapata és a BozótBrigád filmes stábja hamar megsokszorozódott.


Akikkel összefogtunk:

  • Ipolydamásd polgármestere és lokálpatriótái,

  • az Ipolytölgyesi Önkormányzat,

  • a Szobi Börzsöny Múzeum,

  • a NaTúra,

  • a Börzsönyi Nehézgyalogosok,

  • a Közösségi Régészeti Egyesület,

  • a Ferenczy Múzeumi Centrum,

  • a Börzsöny Múzeum Baráti Köre Egyesület,

  • és az Ipolyerdő Zrt. Nagymarosi Erdészet.


A BozótBrigád önkéntesei Ipolydamásdon, a damásdi várnál.
A BozótBrigád önkéntesei Ipolydamásdon, a damásdi várnál.

Szenzációs leletek a föld mélyéről


Két nap megfeszített munkája után a fémkeresős régészek dr Rácz Tibor Ákos szakmai irányításával olyan leletanyagot találtak, amely minden várakozást felülmúlt: teljes épségben maradt rombusz alakú nyílhegy, egy tucat különböző korú pénzérme, szekerce fej, muskéta golyók, egy XVII. századi gyűrű, melyek felveszik a versenyt a korábbi feltárás madárka alakú agyag sípjával, melyet Jani újra megszólaltatott a fellelés helyén, a torony tövében.

A legkülönlegesebb friss lelet azonban egy hajdani tarisznyában összepréselődött és a tűzvész hatalmas hője által összeolvasztott maroknyi pénzérme, mely egy rögként került elő a vár fölötti kocsiút keréknyomai közül, nem több, mint 3 cm mélyről.

Damásd várának központi lakótornya – 3D rekonstrukciós látványképe– Fodor Zsolt munkája
Damásd várának központi lakótornya – 3D rekonstrukciós látványképe– Fodor Zsolt munkája

A vár története új táblán mesél tovább


Azután sorban felkerültek a megújult kirándulóhelyre a már szokásosnak mondható asztalok és padok egy eperfa alá, valamint a vár új információs táblája, íme:

“A középkori, Hont megyei Damásd nevét először 1138-ban említik a dömösi prépostság adománylevelében. Ebben rögzítették, hogy a prépostság halászai az Ipolyban a „Damasa” nevű helytől a Bela-patakig (mai Damásdi-patak) halászhatnak. 1262-ben már a Damásról Lelédre (ma Leľa) vezető utat is feljegyezték.


A település a XIV. század közepétől a királyi vár tartozéka. A várat az Ipoly feletti dombon I. Károly (Károly Róbert) építette fel vadászhelyeként. Az uralkodó 1339 és 1342 között tíz oklevelet is keltezett itt. Első név szerint ismert várkapitánya Búza Balázs (1361) volt. A vár jelentősége későbbi királyaink idején is megmaradt: I. Lajos és Zsigmond király is tartózkodott a várban, utóbbi 1405-ben itt intézkedett a nosztrai kolostor remetéinek ügyében.


A vár 1523-ig volt királyi birtok. II. Ulászló Kubinyi Lászlónak adományozta, majd II. Lajos 1518-ban visszavette, végül Deésházy Istvánnak zálogosította el. A korszak végén a vár és Damás, Szob, Letkés, Helemba és Tölgyes falvak az esztergomi káptalan és a Bakócz Tamás által alapított Szűz Mária-kápolna birtokába kerültek. 1525–1526-ban Makőfalvi Mihály kanonok volt a vár tiszttartója.


Esztergom (1543) és Vác (1544) eleste után a vár elpusztult, a török adóösszeírásokban már csak Tamásvára-pusztaként szerepelt. 1581-ben a törökök palánkvárat emeltek a helyén, amit 1583-85-ben többször is megtámadtak, de csak a 15 éves háború idején sikerült visszafoglalni. A XVII. század elején fontos végvár volt állandó őrséggel, 1610 és 1632 között a lovasok száma 50, a gyalogosoké 100, a tüzéreké pedig 3-4 fő volt. 1622-ben pedig itt működött a Harmincad-hivatal is.


Bár a törökök 1626-ban Murteza budai pasa vezetésével újra elfoglalták, az év végén, a nikolsburgi béke módosítása nyomán visszakerült magyar kézre. Végül 1641. július 20-án a törökök Musza pasa parancsára, a kapitány távollétét kihasználva ismét bevették a várat. Bár a szerződések szerint vissza kellett volna adniuk, a törökök bosszúból 1641. szeptember 10-én a stratégiailag fontos helyen fekvő erődítményt felgyújtották és lerombolták.”


Új tábla a da,ásdi várnál.

Folytatódik a történet

Reményeink szerint nem csak az szeptemberi damásdi várjátékokon, hanem az állagmegóvás további ütemein is újra összeáll a csapat.

„Nem állunk le, Ösvényt vágunk a múltba!”


Csatlakozz a BozótBrigádhoz!
Csatlakozz a BozótBrigádhoz!

Csatlakozz!


Ha "Ösvényt vágnál a múltba" a BozótBrigád valamelyik következő állomásán, vagy ha vállalkozó, támogató, régész, történész esetleg mesterember kattints a csatlakozás gombra.

Ha érdeklődsz a munkánk iránt kövess minket a Filmdzsungel Youtube csatornáján, és a BozótBrigád, Vadon Jani és a Filmdzsungel közösségi oldalain.


ŐRIZZÜK MEG A MÚLTAT A JÖVŐNEK!




A BozótBrigád főtámogatója:


Aktív Magyarország logója







Kiemelet támogatója:


Husqvarna logó




Epizód támogatója:


Hilti logó

Hozzászólások


bottom of page